1
Nem hittem a családomnak. Nem hittem senkinek. És most itt
vagyok. Hol is vagyok? Nem tudom, csak azt, hogy messze a családomtól, a
barátaimtól, egy idegen országban ahol nem értek senkit. Nem tudom, hogy
kerültem ide. Csak annyira emlékszem, hogy elmegyek aludni a szobámba, de
amikor kinyitom, a szemem a hűvös padlón fekszem egy sötét szobában, egy
kényelmetlen ruhában. Hirtelen kinyílik
egy ajtó világossággal ellátva a szobát. Két férfi lép be a szobába, egy alacsony
vézna és egy magas nagydarab. Ahogy belépnek, a nagydarab felkapcsolja a
villanyt. Nem tudom, mit akarnak tőlem, de most, hogy szét birok nézni, még
jobban összezavarodtam. Egy iroda padlóján fekszem, olyan ruhában, amit
önszántamból soha nem vettem volna fel. Egy piros, csipkés egybe ruha, ami
semmit nem takar el szem elől, csak legintimebb részeket. Ahogy a két férfi
vizslatott, olyan érzést keltett bennem mintha csak egy darab hús volnék. Nem
mertem megszólalni. De nem is volt rá szükség. A nagydarab felrángatott a
földről és röhögve mondott valamit a társának, aki rajtam legeltette a szemét
és úgy felelt. Az irodából kirángatva egy lépcsőház felé vették az irányt, ahol
12 emeletet mentünk lefelé. Végül egy raktárhelyiség előtt megálltunk. Ahogy a vézna kinyitotta az ajtót nagyon
megrémültem –nem mintha eddig nem féltem volna eléggé. Az ajtó kitárult, és
ahogy a folyosóról bevilágított a fény rájöttem mi történt. Eladtak. A
raktárban hozzám hasonló korú lányok voltak, olyan ruhákban, mint amilyen
rajtam is van. Belöktek az ajtón és a vézna ránk parancsolt. Nem értettem, mit
magyarázott, de hallatszott a hangsúlyán, hogy nem kérésnek szánta. Utána
kivonultak a szobából maguk után az ajtót becsapva, minket a sűrű sötétségben
hagyva.
Tudatlan voltam. De már minden világos. Magamban köszönetet mondtam a szüleimnek,
hogy német suliba írattak. Ugyanis voltak a sötét raktárban német csajok is. Ők
mesélték el, mi fog itt rám várni. A körülmények ellenére boldogan sóhajtottam
fel, amikor kiderült, hogy nem eladtak. Elraboltak. Tudom ez sem jobb, de legalább
a szüleim nem árultak el. Megtudtam, hogy mire kellünk az elrablóinknak. A
fejlemény nem tetszett, de sejtettem, hogy nem nemes cél érdekében. Rabszolga kereskedők, csak minket feleségnek
akarnak eladni. Nemes cél. Hah! Egyre
kevesebben vagyunk. Minden nap jön egy férfi és kiválaszt egy lányt, akit
magával visz. De én nem kerülök erre a sorsra! Csak az a baj nem tudom, hol
vagyunk. Mármint melyik országban, melyik város. Tudom, mit kell tennem, de még
nem jött el az ideje. Majd ha kiválasztanak!
Nem kellett sokat várnom. A tervem már napok óta megvolt,
alvás helyett. De ha a szabadulásomért ez kell, ám legyen. A napokat a látogatók érkeztével számoltuk,
ugyanis naponta csak egy ember jött. Egyik nap egy lila (!) öltönyös középkorú
– 35-nek tippelem- ázsiai beütésű férfi érkezett. Minden lányt végigmért, de
egyik sem felelt meg az elvárásainak. Ez rá volt írva az arcára. Utoljára engem
mért végig. Elhúzta a száját, de a nagydarab elrablómnak mégis odamondta:
-
Ez a szöszi megteszi.
–Melyik?- rajtam kívül még két szőke csaj volt. –
Ez.- bökött rám hosszú ujjával. Végre! Most jött el a tervem ideje. Megszökési
hadművelet. A nagydarab felvezetett
az irodába, ahol magamhoz tértem. Az ázsiai férfi szorosan utánunk jött. A
nagydarab kiment az irodából kettesben hagyva engem az ázsiaival.
– John Kim
Woo vagyok.- mondta erős akcentussal, nagy meglepetésemre magyarul. – Nem kell
aggódnod, kint mindent elmondok, mert itt még a falnak is füle van. – suttogta,
közben az egyik sarok felé biccentett. Odanéztem és láttam a sarokban lévő
kamerát. Épp, hogy bólintottam, a
nagydarab férfi belépett az irodába. Kim Woo egy köteg pénzt adott át a
férfinak, aláírt valamit, kezet fogtak majd Kim Woo velem együtt távozott.
Amint kiértünk az utcára egyből elfogott a vágy, hogy mi hamarabb elfuthassak.
De nem tettem. Egyelőre. Amint elhagytuk két háztömbnyire azt a raktár
épületet, amely fogvatartott ez idáig, Kim Woo megállt és a két karomat
megragadva szembe fordított magával. Ismételten nagyon megrémültem, de a
hirtelen rémületemen kívül volt egy olyan érzésem, hogy nem kell félnem ettől a
férfitól. – Figyelj ide! Én nem magamnak
vettelek. Tudod, van egy fiam, aki 20 éves. Te vagy a születésnapi ajándéka.
Már a fiam születésekor megfogadtam, hogy csak magyar felesége lehet. Ezért
vagy most itt. Amint megtudtam, hogy egy magyar nőt hoztak ide egyből
felkerestem Joe-t. Úgyhogy ajánlom, hogy jól viselkedj, különben visszahozlak
és a többiek sorsára jutsz. –mondta Kim Woo, mélyen a szemembe nézve,
ellentmondást nem tűrő hangon. Lehet rosszul ítéltem meg és veszélyesebb, mint
gondoltam. Kim Woo négysaroknyira a raktártól megállt egy Lexus előtt és
betessékelt az anyós ülésre, majd a kocsit megkerülve ő is beszállt.
–
Először is elviszlek vásárolni. Még van három óránk, hogy berendezkedj a fiam
új lakásába. Muszáj lesz venni valami elfogadható öltözetet a számodra. –
mondta teljes beleéléssel.
– A fia legalább beszél magyarul? – kérdeztem meggondolatlanul. De már
késő lett volna visszaszívni. Jobban kéne vigyáznom azzal, hogy miket beszélek.
Nem tudom mi ütött belém. Hirtelen már nem is akarok megszökni. Egyre jobban
kíváncsi vagyok Kim Woo fiára.
–
Igen, persze. Az anyja magyar volt, még kiskorában tanította magyarul. De
amikor a fiam 10 éves volt, az anyja meghalt és a halálos ágyán megfogadta,
hogy az ő kedvéért megtanul magyarul. Azóta az iskola mellett, külön órákat
vett és minden szabad idejét a nyelv tanulására szentelte. - mondta, de ahogy
egyre szomorúbb lett, egyre erősödött az akcentusa és a mondandója végét már
alig értettem. Az út további részében néma csöndbe burkolózva haladtunk. Az
ablakon keresztül szemléltem a várost. Gyönyörű hely volt. Mindenütt nyüzsögtek
az emberek, de nem sietősen, hanem ráérősen beszélgettek, sétáltak. Az én otthonomban nem ilyen volt a környezet.
Mindenki sietett és az összes utcai szóváltás csupán egy köszönésből állt, vagy
még abból se. Villámcsapásként belém sújtott a felismerés, hogy nekem
már nincs olyan, hogy „otthon”. Újra rettegni kezdtem a jövőmtől. A
gimnáziumból már csak 2 hónapom lett volna, de így most nincs érettségim, se
szakmám. Csak az alapok. Mennyi álmom volt, ami már nem válhat valóra. Hirtelen
lelassultunk majd meg is álltunk egy Lux Paris nevezetű bolt előtt. Kim Woo
kiszállt a kocsiból és a bolt felé tartott. Azt hihette, hogy követem, mert a
bolt előtt, amikor hátra nézett és meglátott a kocsiban. Visszajött és
kinyitotta nekem az ajtót.
–
Gyerünk már, nem érünk rá egész nap!- morogta. Ahogy a boltba beléptünk
ledöbbentem a látványtól. Igazi puccos egy üzlet volt. A padló márványból, a
mennyezetről csillár lógott és az egész helyiségben makulátlan tisztaság
uralkodott. Egyszerűen bámulatos! Kim Woo odament az egyik ott dolgozóhoz és
valamit elkezdett magyarázni felém mutogatva. Zavaromban csak egy helyben
toporogva a márvány padlót tanulmányoztam. Szépen csiszolt volt, a tükörképemet
is láttam benne. Ami nem mutatott valami jól, ugyanis szőke hajam kócosan
bukott előre. Hirtelen egy fekete pár cipő jelent meg a láthatáromban, pont a
tükörképem közepére lépve. Felnéztem és Kim Woo tekintetével találkoztam. –
Kövesd a hölgyet egy próba fülkéhez. Majd ad be neked ruhákat, amiket fel kell
próbálnod, és persze gyere ki megmutatni mindegyik összeállítást. –
bólintottam, mire ő elment és az egyik bőr fotelben elhelyezkedett. Az egyik
itt dolgozó sietősen odament és itallal kínálta. Odamentem a nőhöz, aki
beinvitált a próbafülkébe. Dupla, sőt tripla akkora volt, mint amilyen a magyar
üzletekben van. És még itt is a luxus jeleit véltem felfedezni. Amíg a ruhákra
vártam alaposan végigmértem magam a tükörben. Alig ismertem magamra. A hajam
kócos, a ruhám szakadt és rongyos, a tekintetemen látszott a megviseltség. A
képet a szemem alatt sötétlő karikák sem tették elviselhetővé. Gyorsan elkaptam
a tekintetemet a tükörről és inkább az ajtót szuggeráltam, hogy nyíljon már ki.
Nem kellet sokáig várnom és az ajtó kitárult. Az eladó egy nagy halom ruhát
akasztott fel nekem és mondott hozzá valamit, amit egyáltalán nem értettem,
majd távozott. Az elő ruha, amit a kezembe vettem egy fekete testhez álló egybe
részes, pánt nélküli ruha volt, az oldalán csipkével. Nagyon nem az én
stílusom. Jobb szeretem a bő póló, cső farmer összeállítást. De nem
ellenkezhetek. Ahogy fel akartam venni megakadt a tekintetem a bilétán lévő
árcímkén. Nem értek az ilyesmihez, de hat nullás számjegynél biztos nem 2-3
ezer forintos ruha lehet a kezemben. Na de erre számítanom kellett volna. Egy
ilyen helyen biztos nem olcsó dolgokat árulnak. Felvettem a ruhát és a hozzá
illő cipőt majd kimentem megmutatva magam Kim Woo-nak, aki hümmögve mutatta,
hogy forduljak egyet. Amikor megfordultam bólintott és mondott valamit az
eladónak majd sürgetve ismét felém fordult és visszaparancsolt a fülkébe a
következő összeállításért. Na, ez az
öltözet sokkal jobban tetszett. Sokall egyszerűbb és hétköznapibb volt, mint az
előző darab. Egy kék testhezálló spagetti pántos póló, fekete farmerral, aminek
az oldala szintén csipkés volt. Kaptam hozzá egy szintén fekete magas sarkút,
ami már nem annyira tetszett ugyanis járni nem valami kecsesen tudok benne. Kim
Woo az ügyetlenségemet látva a cipőt lecseréltette egy telitalpúra, ami
kényelmesebb volt, és még járni is tudtam benne. További fél órát töltöttünk
még ebben az üzletben, majd 10 ruha összeállítással gazdagabban, de jó sok
pénzzel szegényebben újra a kocsiban ültünk. Pár perc kocsikázás után egy
fodrászüzlet előtt álltunk meg. Ezek szerint nem csak én tartom borzalmasnak a
frizurám jelenlegi állapotát. A fodrász kíméletlenül szaggatta a hajamat a
kefével, oly módon, hogy a szememből a könny is kibuggyant. Mire végzett a
hajam cibálásával és megfordulva a tükörbe néztem egyből megérte a fájdalom. A
hajam soha nem nézett ilyen jól ki. Ez a fodrász egy zseni! Igaz, finomítani
kéne a módszerein, de a végeredmény totál megéri. Miután Kim Woo itt is itt
hagyott egy kisebb vagyont, kijelentette, hogy a következő úti cél a kozmetika.
Ott megcsinálták a körmömet és az arcomat is rendbe hozták. Az eredményt már
nem láttam, ugyanis Kim Woo sietősen kitolt az üzletből. És újra a kocsiban.
Most is az utcát bámulom az üvegen keresztül, csak most egészen máshol járnak a
gondolataim. A családom, a szüleim, a barátaim. Most minden olyan távolinak
tűnik. Mintha az egész eddigi életem csak egy álom lett volna. De
visszagondolva tudom, hogy nem álom volt. Az én kincsem tudom, hogy nem
lehetett álom, tudom, hogy szeretett. Istenem, annyira hiányzik! Bárcsak a
kezemben tarthatnám újra! De már nem lehet. Nem, csak azért mert messze vagyok
tőle. Hanem mert vele voltam, amikor meghalt. Végig vele voltam. Hónapokig
sírtam miatta. A fájdalom emlékeztet arra, hogy igenis létezett és nem csak egy
álomkép volt. Az én édes kicsi kincsem…
-
Megérkeztünk. - szakított ki Kim Woo a gondolataim közül. – Gyorsan rakd el a
ruháidat a gardróbodba és vedd fel a fekete csipkés ruhát. Csak akkor gyere le
ha szólok. Fél óra múlva jövök a fiammal együtt. – mondta majd a kezembe
nyomott egy kulcsot. – A házhoz. –
felelte értetlen pillantásomra. Bólintottam és kiszálltam a kocsiból. A
ruhákkal a kezemben kinyitottam az ajtót majd elkezdtem keresni azt a bizonyos
gardróbot. Elég sokára esett le, hogy a hálószobában kéne keresnem. Félve
mentem be a szobába. Nem szívesen gondoltam arra, hogy mi lesz velem, ha itt
maradok. De ha megszököm se lesz jobb sorsom. A tervem kudarcba fulladt. Hiába
szökök el, nincs pénzem, hiába tudnám, hol vagyok, ha se házam, se ismerősök.
El kell fogadnom a tényt, ez az új életem. Már csak a férjem miatt van aggódni
valóm. Férjem. Olyan fura erre gondolni 19 évesen. Hát nem így képzeltem az
életem. Nem egy hatalmas házban, rengeteg pénzzel. Erre gondolva nyafka libának
érzem magam, akinek minden az ölébe pottyant mégis siránkozik. Nem kéne ezen
rágódnom. Inkább, hogy eltereljem a gondolataimat, gyorsan felvettem a fekete
ruhát, amit szerintem Kim Woo direkt erre az alkalomra vett. Most jut eszembe.
Hiszen még a nevét se tudom a férjemnek.
Vajon, hogy hívják? Na és, hogy nézhet ki? Csak annyit tudok róla, hogy 20 éves
és jól beszél magyarul. Már nagyon izgulok. Nem értem mi ütött belém. Nem
izgulnom kéne, hanem rettegni. Nem kéne az ablakból leskelődnöm mikor érnek már
ide. És nem kéne azon aggódnom milyen reakcióval fogad majd Kim Woo fia. Pedig
ezt teszem. Folyamatosan azon ábrándozom, hogy milyen lesz vele találkoznom.
Vajon milyen egyéniség lehet? Csak reménykedhetek benne, hogy nem egy sznob
bunkó „apuci pici fiacskája”. Újra
kipillantok az ablakon, és meglátom, ahogy a Lexus a ház elé kanyarodik és
kiszáll belőle Kim Woo és egy másik alak, aki hatalmas mosollyal vizslatja a
házat. Hát nem erre számítottam. Most, hogy láttam a fiát felmerült bennem egy
újabb kérdés. Miért engem választott a fiának?
Ahogy nyílik az ajtó, megrémülök. Ennek a srácnak biztos nem
egy magamfajta lány jön be. Legszívesebben bemásznék az ágy alá és soha nem
jönnék ki onnan többet. De ezt inkább későbbre tartogatom. Minden bátorságomat
összeszedve várom Kim Woo jelét. Ami csakhamar meg is érkezik, de nem, úgy
ahogy vártam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése