Black Chocolate 3.Fejezet

                                       3.

Reggel amikor kinyitom a szememet, kérdőn nézek körül az ismeretlen szobában. Hogy kerültem ide? Kikászálódom az ágyból és az ajtóhoz támolygok. Miért fáj ennyire a fejem? A tegnap estéből nem emlékszem semmire, furcsa. Ahogy lenyomom az ajtó kilincset, észre veszem, hogy be zárták az ajtót. Mi a franc?! Az a segg fej most komolyan bezárt ide?!
-Na, várj csak! -nem adom meg neki azt az örömöt, hogy legyőzhet. Inkább itt ülök a szobában egész nap, mint hogy dörömbölni kezdjek és az a mocsok győzzön.
Jobban szétnézve nem is olyan kellemetlen ez a szoba. Az egyik sarokban van egy könyves szekrény, roskadásig megpakolva a legfrissebb könyvekkel. Mellette egy plazma-tv van, alatta két polcon DVD-k. Az ágy a TV-vel szemben van, és mellette van az egyik oldalt egy éjjeli szekrény, a másik oldalt egy gardrób. A gardrób mellett egy ablak... Ablak?! Odarohantam az ablakhoz, de hamis reményt tápláltam, a 2. emeletről nem birok hangtalanul lejutni, főleg, hogy az ablak alatt egy járda húzódik. Nem úsznám meg sérülés nélkül. Így ezt az ötletet el is vetettem. Mivel annyira nincs sürgős dolgom, levettem a polcról egy könyvet, de mivel nem értettem mi van bele írva, a visszavágásomról kezdtem fantáziálni. Nem igaz, hogy csak most jutott eszembe! Hullámcsat. Mindig van nálam egy darab, még a pizsamám zsebébe is szoktam rakni, mivel zavar ha a hajam a szemembe lóg. Elővettem a csatot és elkezdtem a zárat birizgálni. Egy ideig csak szenvedtem, és már tiszta ideg voltam mert nem bírtam kinyitni az ajtót, de amikor fel akartam adni az ajtó hirtelen kitárult és akkora erővel csapódott az arcomnak, hogy hátra estem és a fejem még jobban elkezdett lüktetni.
- Mi a...- kezdte Max, döbbenten- Hát te meg mit csinálsz?-nézett rám rosszallóan, majd közelebb lépett és felsegített a földről.-Ugye, nem esett bajod?- és itt volt az ideális pillanat.
-Max...Annyira...Annyira fáj a...-fájdalmas tekintettel rápillantottam. Láttam az arcán az aggódás.
-Mid fáj?
-Neked fáj.
-Huh?- épp, hogy reagált, nagy erővel két ujjam közé fogva megszorítottam az orrát.
-Áuu. Ezt miért csináltad?- dörzsölte meg az orrát.
-És te miért zártál be ide?Hmm?- néztem rá kihívóan. -Ne hidd azt, hogy megijedek tőled. Túl sok mindenen mentem már keresztül.- mondtam ki őszintén, de amikor fel akartam állni, a karomnál fogva visszarántott. Annyira elszédültem, hogy az ölében kötöttem ki.-Engedj el!- kértem magabiztosan.
-Nem.
-Mondom, ENGEDJ EL!- kezdtem kétségbe esni. Ezzel csak annyit értem el, hogy még szorosabban karolta át a derekamat.
-Akkor válaszolj egy kérdésemre.
-Nem. Enged már el végre.
-Mondom, ha válaszolsz elengedlek.-felelte teljesen nyugodt hangon.
-Nem.
-Tényleg?- rakta a fejét a vállamra.
- Hülye pedofil barom. Oké, legyen. Mond azt a hülye kérdést és engedj el végre.
-Mi történt veled?
-Se...
-És ne mond, hogy semmi, úgysem hiszem el. Normális választ akarok.-Nem,nem,nem. Nem fogom megmondani az igazat. Nem tehetem. Nem akarom. Muszáj valamit kitalálnom!
-Az apukám egy tudós volt. Biológus. Minden szombaton elvitt egy elhagyatott házhoz és lezárt a pincébe. Ott kísérleteket végzett rajtam. Az agyamat tesztelte különféle... Áhh, mindegy. A lényeg, hogy áramot vezetett az agyamba.- mondtam. Igazából ez félig igaz, de a valóság ennél rosszabb volt.- Most már boldog vagy?-kérdeztem dühtől lángoló arccal.-El engednél végre?
-Sajnálom.-nézett rám őszintén és maga felé fordítva, megölelt. Furcsán megnyugtató volt a közelsége. Szinte már jólesett. Szinte...-Tudod mit?
-Mit?-szipogtam zavarodottan.
-Szedd magad rendbe, és akkor körbevezetlek a városban. Ugye szereted a banchant?-csak bólogattam, mert egy hang sem jött ki a torkomon.
-Oké. Akkor lent megvárlak.-mondta, majd kiment és mielőtt még becsukta volna az ajtót megnyugtatóan rám nézett.- Nem zárom rád az ajtót többet, de akkor te meg ne zárkózz be az én szobámba.- mondta majd becsukta az ajtót. Rám törtek a tegnapi nap emlékei. Már emlékszem, hogy kerültem ebbe a szobába. Jaj, olyan hülye vagyok. Max még figyelmeztetett is, hogy van egy pótkulcs az éjjeliszekrény fiókjában. Mekkora egy bunkó voltam. De nem fogok bocsánatot kérni! Miattuk vagyok itt. Ő vett el a családomtól!...De ő is mentett meg tőlük.

Ez a város eszméletlenül gyönyörű! Rájöttem, szeretem a banchant. Isteni finom. Kár, hogy nem tudom, hogy hol vagyunk. Maxtól meg nem merem megkérdezni...A város így szürkületben nagyon varázslatos, biztos nappal még gyönyörűbb. Az emberek barátságosak egymással, még velem is mint kívülállóval. Max elvitt moziba, ahol a kedvemért feliratos filmet választott, így én is jól szórakoztam. Utána a kedvenc éttermébe vitt ahol megkóstoltatta velem a banchant, ami a kedvenc étele. Most már nekem is. Az étteremből kilépve sétáltunk egy nagy kört, mert szerinte így élvezetesebb mint az autóból. Igaza volt.Amikor haza hajtottunk, egy kamion áttért a mi sávunkba. Max félrerántotta a kormányt, így a korlátot átszakítva belezuhantunk a folyóba. Max az ütközéstől elájult, én teljesen lefagytam. Az ablakon bámultam ki, ahogy egyre jobban süllyedünk a sötétségbe. Csak akkor eszméltem fel amikor már a derekamig ért a víz a kocsiban. Próbáltam Maxot felrázni, de hiába. Elájult. A kocsi ajtaja nem nyílt, de hiába is nyílna, nem tudok úszni. Meg fogok halni! A víz egyre jobban emelkedett én pedig, nem tudom miért, de Maxot tartottam életben. Mivel már ellepte a víz, csak átadni tudtam neki a levegőt. Végül nekem sem maradt már. A víz teljesen bekebelezte a kocsit. Az oxigénhiánytól rángatózva bevertem a fejem a szélvédőbe, és minden sötétbe borult.

Black Chocolate 2. fejezet

Ahogy beléptek a házba, Kim Woo jelt adott, én meg a magassarkú cipőmben óvatosan lebukdácsoltam az emeletről. Nem vagyok hozzászokva az ilyen cipőkhöz, csoda, hogy nem estem orra. Ahogy leértem addig fogtam a lépcső korlátot amíg elég biztosnak nem éreztem a lábamat. Kim Woo fia megvárta amíg a szemébe nézek és csak azután mutatkozott be.
- Szia, Max vagyok. - mondta kissé mély és érdes hangján, közben pedig a kezét nyújtotta.
-Ööö... Jin vagyok. - hazudtam, és kezet fogtam vele. Hazudtam a nevemmel kapcsolatban, mert csak ez az egy dolog emlékeztetett a régi életemre, ha ezt is ismerik, nem lesz semmim ami emlékeztetne a múltamra. Amikor Kim Woo elment, Max viselkedése megváltozott. Ahogy becsukódott Kim Wo mögött az ajtó, Max vészjóslóan rám nézett és gyors léptekkel közeledett felém. Én ugyanolyan tempóval hátráltam, amíg a falnak nem ütköztem. Sokkos állapotban álltam a falhoz kuporodva, miközben ő már csak pár centire volt tőlem. Úgy éreztem magam mint egy sarokba szorított állat.Az arcunk könnyen áthidalható távolságra volt egymástól. Nyakamon éreztem lélegzetét.
- Oké, tisztázzuk a szabályokat.- mondta mélyen a szemembe nézve. - Nem arra a célokra foglak használni mint ahogy azt az apám eltervezte. Nem megyek bele a mocskos játékaiba, és nagyon remélem, hogy te sem akarsz. - nézett rám válaszra várva. Minden akaraterőmre szükségem volt, hogy nehogy pofon vágjam az előbbi megjegyzése miatt. Még hogy használni. Mi vagyok én? Tán valamiféle játékszer?
- Nem, semmi pénzért nem állnék össze egy ilyen alakkal. -mondtam gúnyosan, de a hangomból így is kihallatszott a düh.
- Hát nem úgy festesz mint aki csak teázgatni jött. - vágott vissza, és a nyomatosság kedvéért alaposan végigmért. Erre a beszólásra komolyan bepöccentem és teljes erőmből pofon vágtam. Max az arcához kapta a kezét, de legnagyobb döbbenetemre nem volt mérges. Visszafojtott mosollyal nézett a szemembe.
-Csak ennyire vagy képes, angyalom?- kérdezte szórakozottan. Ez az ember annyira kikészít!
- Nem, ezt ízelítőnek szántam, seggfej.-feleltem és a kényelmetlen cipőt levéve felszaladtam az emeletre. Fent átöltöztem egy sokkal kényelmesebb szerelésbe. Póló, farmer összeállítás, számomra maga a tökély. Amikor vissza lementem a konyhába, Max a pultnál ült egy könyvvel a kezében. De amint beléptem összecsukta a könyvet és kérdőn nézett rám.
- Csak szólni akartam, hogy megyek lefekszem.
- Ebben? Oké, nekem mindegy.- vont vállat majd újra kinyitotta a könyvet.
-Nem is zavarok tovább. - mondtam gúnyosan majd pukedliztem és felmentem a hálóba. Igazából meg leckéztetésnek szántam, azt, hogy az ő szobájában alszom. Bezártam a szoba ajtót majd a fürdőbe bementem és megengedtem a fürdővizet. Nagyon jól esett a meleg víz. Ahogy a vízben ültem újra megrohamoztak az emlékek De most olyan erővel, hogy eleredtek a könnyeim. Tudom, hogy nem old meg semmit az önsajnálat, de akkor is nagyon hiányzik a régi életem. Ebből elég! Gyorsan kiszálltam a vízből majd felkaptam egy pizsamát és a kézmosónál hideg vízzel megmostam az arcom. Visszamentem a hálóba majd bemásztam az ágyba. Sokkal kényelmesebb volt mint első látásra képzeltem. Ahogy leraktam a fejem szinte azonnal elaludtam.

Hatalmas dörömbölésre riadtam fel. Mi a franc lehet ez? Kikászálódtam az ágyból, majd kótyagos fejjel kinyitottam az ajtót.
- Mi va'?- kérdeztem két ásítás kíséretében.
- Mi a fenét képzelsz te magadról, hogy bezárkózol az ÉN hálószobámba?! -kezdett el üvöltözni velem Max. Már  kezdtem volna becsukni az ajtót de nem engedte. Túl fáradt voltam a vitatkozáshoz ezért visszacsoszogtam az ágyhoz és arccal beledőltem. Majdnem vissza aludtam, de nem volt rá lehetőségem ugyanis Max a derekamnál fogva felkapott és kivitt az szobából. Hiába kapálóztam, nem engedett.Ahogy lerakott, betakart és még fél álmomban hallottam ahogy beszél hozzám, de abban már nem vagyok biztos, hogy mit mondott. Valamit a makacsságommal kapcsolatban, hogy szereti az akaratos lányokat, de az is lehet, hogy csak álmodtam.

Black Chocolate 1.fejezet

A utóbbi írásomat, csak próbának raktam ki, hogy megnézzem mekkora az érdeklődés. Most egy sorozat első részét írtam nektek. Tudom, hogy nem kapcsolódik a zenei jellegű novelláimhoz, de jelenleg arra nincs ihletem. De ha küldtök videoklippeket, szívesen írok azokról is, addig is itt a sorozat 1. része. A sorozat címe -Black Chocolate- egy zenének is a címe, amit nagyon szeretek. (FTISLAND-Black Chocolate korean ver.) Jó olvasást! :)

                1

Nem hittem a családomnak. Nem hittem senkinek. És most itt vagyok. Hol is vagyok? Nem tudom, csak azt, hogy messze a családomtól, a barátaimtól, egy idegen országban ahol nem értek senkit. Nem tudom, hogy kerültem ide. Csak annyira emlékszem, hogy elmegyek aludni a szobámba, de amikor kinyitom, a szemem a hűvös padlón fekszem egy sötét szobában, egy kényelmetlen ruhában.  Hirtelen kinyílik egy ajtó világossággal ellátva a szobát. Két férfi lép be a szobába, egy alacsony vézna és egy magas nagydarab. Ahogy belépnek, a nagydarab felkapcsolja a villanyt. Nem tudom, mit akarnak tőlem, de most, hogy szét birok nézni, még jobban összezavarodtam. Egy iroda padlóján fekszem, olyan ruhában, amit önszántamból soha nem vettem volna fel. Egy piros, csipkés egybe ruha, ami semmit nem takar el szem elől, csak legintimebb részeket. Ahogy a két férfi vizslatott, olyan érzést keltett bennem mintha csak egy darab hús volnék. Nem mertem megszólalni. De nem is volt rá szükség. A nagydarab felrángatott a földről és röhögve mondott valamit a társának, aki rajtam legeltette a szemét és úgy felelt. Az irodából kirángatva egy lépcsőház felé vették az irányt, ahol 12 emeletet mentünk lefelé. Végül egy raktárhelyiség előtt megálltunk.  Ahogy a vézna kinyitotta az ajtót nagyon megrémültem –nem mintha eddig nem féltem volna eléggé. Az ajtó kitárult, és ahogy a folyosóról bevilágított a fény rájöttem mi történt. Eladtak. A raktárban hozzám hasonló korú lányok voltak, olyan ruhákban, mint amilyen rajtam is van. Belöktek az ajtón és a vézna ránk parancsolt. Nem értettem, mit magyarázott, de hallatszott a hangsúlyán, hogy nem kérésnek szánta. Utána kivonultak a szobából maguk után az ajtót becsapva, minket a sűrű sötétségben hagyva. 

Tudatlan voltam. De már minden világos.  Magamban köszönetet mondtam a szüleimnek, hogy német suliba írattak. Ugyanis voltak a sötét raktárban német csajok is. Ők mesélték el, mi fog itt rám várni. A körülmények ellenére boldogan sóhajtottam fel, amikor kiderült, hogy nem eladtak. Elraboltak. Tudom ez sem jobb, de legalább a szüleim nem árultak el. Megtudtam, hogy mire kellünk az elrablóinknak. A fejlemény nem tetszett, de sejtettem, hogy nem nemes cél érdekében.  Rabszolga kereskedők, csak minket feleségnek akarnak eladni.  Nemes cél. Hah! Egyre kevesebben vagyunk. Minden nap jön egy férfi és kiválaszt egy lányt, akit magával visz. De én nem kerülök erre a sorsra! Csak az a baj nem tudom, hol vagyunk. Mármint melyik országban, melyik város. Tudom, mit kell tennem, de még nem jött el az ideje. Majd ha kiválasztanak!

Nem kellett sokat várnom. A tervem már napok óta megvolt, alvás helyett. De ha a szabadulásomért ez kell, ám legyen.  A napokat a látogatók érkeztével számoltuk, ugyanis naponta csak egy ember jött. Egyik nap egy lila (!) öltönyös középkorú – 35-nek tippelem- ázsiai beütésű férfi érkezett. Minden lányt végigmért, de egyik sem felelt meg az elvárásainak. Ez rá volt írva az arcára. Utoljára engem mért végig. Elhúzta a száját, de a nagydarab elrablómnak mégis odamondta:                                         

- Ez a szöszi megteszi.                                                                

–Melyik?- rajtam kívül még két szőke csaj volt.                                                                                             – Ez.- bökött rám hosszú ujjával. Végre! Most jött el a tervem ideje. Megszökési hadművelet. A nagydarab felvezetett az irodába, ahol magamhoz tértem. Az ázsiai férfi szorosan utánunk jött. A nagydarab kiment az irodából kettesben hagyva engem az ázsiaival.

– John Kim Woo vagyok.- mondta erős akcentussal, nagy meglepetésemre magyarul. – Nem kell aggódnod, kint mindent elmondok, mert itt még a falnak is füle van. – suttogta, közben az egyik sarok felé biccentett. Odanéztem és láttam a sarokban lévő kamerát.  Épp, hogy bólintottam, a nagydarab férfi belépett az irodába. Kim Woo egy köteg pénzt adott át a férfinak, aláírt valamit, kezet fogtak majd Kim Woo velem együtt távozott. Amint kiértünk az utcára egyből elfogott a vágy, hogy mi hamarabb elfuthassak. De nem tettem. Egyelőre. Amint elhagytuk két háztömbnyire azt a raktár épületet, amely fogvatartott ez idáig, Kim Woo megállt és a két karomat megragadva szembe fordított magával. Ismételten nagyon megrémültem, de a hirtelen rémületemen kívül volt egy olyan érzésem, hogy nem kell félnem ettől a férfitól.                                                                                                                                                        – Figyelj ide! Én nem magamnak vettelek. Tudod, van egy fiam, aki 20 éves. Te vagy a születésnapi ajándéka. Már a fiam születésekor megfogadtam, hogy csak magyar felesége lehet. Ezért vagy most itt. Amint megtudtam, hogy egy magyar nőt hoztak ide egyből felkerestem Joe-t. Úgyhogy ajánlom, hogy jól viselkedj, különben visszahozlak és a többiek sorsára jutsz. –mondta Kim Woo, mélyen a szemembe nézve, ellentmondást nem tűrő hangon. Lehet rosszul ítéltem meg és veszélyesebb, mint gondoltam. Kim Woo négysaroknyira a raktártól megállt egy Lexus előtt és betessékelt az anyós ülésre, majd a kocsit megkerülve ő is beszállt.                                                                                                                                               – Először is elviszlek vásárolni. Még van három óránk, hogy berendezkedj a fiam új lakásába. Muszáj lesz venni valami elfogadható öltözetet a számodra. – mondta teljes beleéléssel.                                                                                                                                                  

– A fia legalább beszél magyarul? – kérdeztem meggondolatlanul. De már késő lett volna visszaszívni. Jobban kéne vigyáznom azzal, hogy miket beszélek. Nem tudom mi ütött belém. Hirtelen már nem is akarok megszökni. Egyre jobban kíváncsi vagyok Kim Woo fiára.                                                                                                                                                                                                                – Igen, persze. Az anyja magyar volt, még kiskorában tanította magyarul. De amikor a fiam 10 éves volt, az anyja meghalt és a halálos ágyán megfogadta, hogy az ő kedvéért megtanul magyarul. Azóta az iskola mellett, külön órákat vett és minden szabad idejét a nyelv tanulására szentelte. - mondta, de ahogy egyre szomorúbb lett, egyre erősödött az akcentusa és a mondandója végét már alig értettem. Az út további részében néma csöndbe burkolózva haladtunk. Az ablakon keresztül szemléltem a várost. Gyönyörű hely volt. Mindenütt nyüzsögtek az emberek, de nem sietősen, hanem ráérősen beszélgettek, sétáltak.  Az én otthonomban nem ilyen volt a környezet. Mindenki sietett és az összes utcai szóváltás csupán egy köszönésből állt, vagy még abból se. Villámcsapásként belém sújtott a felismerés, hogy nekem már nincs olyan, hogy „otthon”. Újra rettegni kezdtem a jövőmtől. A gimnáziumból már csak 2 hónapom lett volna, de így most nincs érettségim, se szakmám. Csak az alapok. Mennyi álmom volt, ami már nem válhat valóra. Hirtelen lelassultunk majd meg is álltunk egy Lux Paris nevezetű bolt előtt. Kim Woo kiszállt a kocsiból és a bolt felé tartott. Azt hihette, hogy követem, mert a bolt előtt, amikor hátra nézett és meglátott a kocsiban. Visszajött és kinyitotta nekem az ajtót.                                                                                          – Gyerünk már, nem érünk rá egész nap!- morogta. Ahogy a boltba beléptünk ledöbbentem a látványtól. Igazi puccos egy üzlet volt. A padló márványból, a mennyezetről csillár lógott és az egész helyiségben makulátlan tisztaság uralkodott. Egyszerűen bámulatos! Kim Woo odament az egyik ott dolgozóhoz és valamit elkezdett magyarázni felém mutogatva. Zavaromban csak egy helyben toporogva a márvány padlót tanulmányoztam. Szépen csiszolt volt, a tükörképemet is láttam benne. Ami nem mutatott valami jól, ugyanis szőke hajam kócosan bukott előre. Hirtelen egy fekete pár cipő jelent meg a láthatáromban, pont a tükörképem közepére lépve. Felnéztem és Kim Woo tekintetével találkoztam.                                                                                                                                                 – Kövesd a hölgyet egy próba fülkéhez. Majd ad be neked ruhákat, amiket fel kell próbálnod, és persze gyere ki megmutatni mindegyik összeállítást. – bólintottam, mire ő elment és az egyik bőr fotelben elhelyezkedett. Az egyik itt dolgozó sietősen odament és itallal kínálta. Odamentem a nőhöz, aki beinvitált a próbafülkébe. Dupla, sőt tripla akkora volt, mint amilyen a magyar üzletekben van. És még itt is a luxus jeleit véltem felfedezni. Amíg a ruhákra vártam alaposan végigmértem magam a tükörben. Alig ismertem magamra. A hajam kócos, a ruhám szakadt és rongyos, a tekintetemen látszott a megviseltség. A képet a szemem alatt sötétlő karikák sem tették elviselhetővé. Gyorsan elkaptam a tekintetemet a tükörről és inkább az ajtót szuggeráltam, hogy nyíljon már ki. Nem kellet sokáig várnom és az ajtó kitárult. Az eladó egy nagy halom ruhát akasztott fel nekem és mondott hozzá valamit, amit egyáltalán nem értettem, majd távozott. Az elő ruha, amit a kezembe vettem egy fekete testhez álló egybe részes, pánt nélküli ruha volt, az oldalán csipkével. Nagyon nem az én stílusom. Jobb szeretem a bő póló, cső farmer összeállítást. De nem ellenkezhetek. Ahogy fel akartam venni megakadt a tekintetem a bilétán lévő árcímkén. Nem értek az ilyesmihez, de hat nullás számjegynél biztos nem 2-3 ezer forintos ruha lehet a kezemben. Na de erre számítanom kellett volna. Egy ilyen helyen biztos nem olcsó dolgokat árulnak. Felvettem a ruhát és a hozzá illő cipőt majd kimentem megmutatva magam Kim Woo-nak, aki hümmögve mutatta, hogy forduljak egyet. Amikor megfordultam bólintott és mondott valamit az eladónak majd sürgetve ismét felém fordult és visszaparancsolt a fülkébe a következő összeállításért.  Na, ez az öltözet sokkal jobban tetszett. Sokall egyszerűbb és hétköznapibb volt, mint az előző darab. Egy kék testhezálló spagetti pántos póló, fekete farmerral, aminek az oldala szintén csipkés volt. Kaptam hozzá egy szintén fekete magas sarkút, ami már nem annyira tetszett ugyanis járni nem valami kecsesen tudok benne. Kim Woo az ügyetlenségemet látva a cipőt lecseréltette egy telitalpúra, ami kényelmesebb volt, és még járni is tudtam benne. További fél órát töltöttünk még ebben az üzletben, majd 10 ruha összeállítással gazdagabban, de jó sok pénzzel szegényebben újra a kocsiban ültünk. Pár perc kocsikázás után egy fodrászüzlet előtt álltunk meg. Ezek szerint nem csak én tartom borzalmasnak a frizurám jelenlegi állapotát. A fodrász kíméletlenül szaggatta a hajamat a kefével, oly módon, hogy a szememből a könny is kibuggyant. Mire végzett a hajam cibálásával és megfordulva a tükörbe néztem egyből megérte a fájdalom. A hajam soha nem nézett ilyen jól ki. Ez a fodrász egy zseni! Igaz, finomítani kéne a módszerein, de a végeredmény totál megéri. Miután Kim Woo itt is itt hagyott egy kisebb vagyont, kijelentette, hogy a következő úti cél a kozmetika. Ott megcsinálták a körmömet és az arcomat is rendbe hozták. Az eredményt már nem láttam, ugyanis Kim Woo sietősen kitolt az üzletből. És újra a kocsiban. Most is az utcát bámulom az üvegen keresztül, csak most egészen máshol járnak a gondolataim. A családom, a szüleim, a barátaim. Most minden olyan távolinak tűnik. Mintha az egész eddigi életem csak egy álom lett volna. De visszagondolva tudom, hogy nem álom volt. Az én kincsem tudom, hogy nem lehetett álom, tudom, hogy szeretett. Istenem, annyira hiányzik! Bárcsak a kezemben tarthatnám újra! De már nem lehet. Nem, csak azért mert messze vagyok tőle. Hanem mert vele voltam, amikor meghalt. Végig vele voltam. Hónapokig sírtam miatta. A fájdalom emlékeztet arra, hogy igenis létezett és nem csak egy álomkép volt. Az én édes kicsi kincsem…                                                                 

- Megérkeztünk. - szakított ki Kim Woo a gondolataim közül. – Gyorsan rakd el a ruháidat a gardróbodba és vedd fel a fekete csipkés ruhát. Csak akkor gyere le ha szólok. Fél óra múlva jövök a fiammal együtt. – mondta majd a kezembe nyomott egy kulcsot.  – A házhoz. – felelte értetlen pillantásomra. Bólintottam és kiszálltam a kocsiból. A ruhákkal a kezemben kinyitottam az ajtót majd elkezdtem keresni azt a bizonyos gardróbot. Elég sokára esett le, hogy a hálószobában kéne keresnem. Félve mentem be a szobába. Nem szívesen gondoltam arra, hogy mi lesz velem, ha itt maradok. De ha megszököm se lesz jobb sorsom. A tervem kudarcba fulladt. Hiába szökök el, nincs pénzem, hiába tudnám, hol vagyok, ha se házam, se ismerősök. El kell fogadnom a tényt, ez az új életem. Már csak a férjem miatt van aggódni valóm. Férjem. Olyan fura erre gondolni 19 évesen. Hát nem így képzeltem az életem. Nem egy hatalmas házban, rengeteg pénzzel. Erre gondolva nyafka libának érzem magam, akinek minden az ölébe pottyant mégis siránkozik. Nem kéne ezen rágódnom. Inkább, hogy eltereljem a gondolataimat, gyorsan felvettem a fekete ruhát, amit szerintem Kim Woo direkt erre az alkalomra vett. Most jut eszembe. Hiszen még a nevét se tudom a férjemnek. Vajon, hogy hívják? Na és, hogy nézhet ki? Csak annyit tudok róla, hogy 20 éves és jól beszél magyarul. Már nagyon izgulok. Nem értem mi ütött belém. Nem izgulnom kéne, hanem rettegni. Nem kéne az ablakból leskelődnöm mikor érnek már ide. És nem kéne azon aggódnom milyen reakcióval fogad majd Kim Woo fia. Pedig ezt teszem. Folyamatosan azon ábrándozom, hogy milyen lesz vele találkoznom. Vajon milyen egyéniség lehet? Csak reménykedhetek benne, hogy nem egy sznob bunkó „apuci pici fiacskája”.  Újra kipillantok az ablakon, és meglátom, ahogy a Lexus a ház elé kanyarodik és kiszáll belőle Kim Woo és egy másik alak, aki hatalmas mosollyal vizslatja a házat. Hát nem erre számítottam. Most, hogy láttam a fiát felmerült bennem egy újabb kérdés. Miért engem választott a fiának?

Ahogy nyílik az ajtó, megrémülök. Ennek a srácnak biztos nem egy magamfajta lány jön be. Legszívesebben bemásznék az ágy alá és soha nem jönnék ki onnan többet. De ezt inkább későbbre tartogatom. Minden bátorságomat összeszedve várom Kim Woo jelét. Ami csakhamar meg is érkezik, de nem, úgy ahogy vártam.                                                                                                                                                                                                                                                                                 

Hopeless

Végig ott voltam a meghallgatáson. Nem tudom, hogy kerültetek oda, de amikor kiléptetek az öltözőfülkéből, nagyon megijedtem. Azt hittem egyedül vagyok. A sikításomra bejött az egyik szervező és a színpadra invitált titeket. Néztelek a színfalak mögül. Addig a pillanatig nem hittem, hogy létezik szerelem első látásra, pedig pont ez történt velem. Beléd szerettem. Beléd és a gyönyörű hangodba. Annak ellenére, hogy egy másik lányról énekeltél. Egy másik lányt hiányoltál. Egy másik lányt szerettél.
Az a lány hülye volt, hogy elhagyott!
A meghallgatáson ti voltatok a legjobbak. Még az öcsém is nézett titeket és a számotokra ugrált.Aznap rám kacsintottál, megfogtad a kezem és megöleltél.Azt hittem van esélyem. Azt hittem van remény, hogy viszont szeretsz.Én segítettem volna neked. Elfeledtettem volna veled azt a lányt. De ti elmentetek. Úgy ahogy megjelentetek, az öltözőfülkén keresztül. Bementetek oda, de már nem jöttetek ki. Nekem adtad a kabala pengetődet, azért, hogy mindig emlékezzek rád. Nem is bírtalak elfelejteni. Én nem adtam neked semmi emlék tárgyat, de remélem azért emlékszel rám.
Azóta, hogy elmentetek, néha órákat töltök abban a fülkében ahova az eltűnésed előtt beléptél. Ilyenkor azon elmélkedek, hogy milyen életed lehet. Rengeteg 'mi lett volna ha.....' kérdés merült fel bennem. Amikor egy meghallgatást rendeznek én mindig ott vagyok és várok. Talán te nem is emlékszel már rám. Van, hogy azt hiszem, hogy csak egy álom volt az egész. De a nyakamban lógó pengető emlékeztet rá, hogy itt voltál. Néha azt kívánom bárcsak soha nem találkoztunk volna. Akkor sokkal könnyebb lenne nekem. Nem lennék ennyire magányos és reménytelen.

5 ÉVVEL KÉSŐBB: Ma már egyre kevesebbet gondolok rád. Már öt éve nem voltam a stúdióban ahol találkoztunk. Nem azért mert rád emlékeztet, hanem mert új éltet kezdtem. Még most is van, hogy néha rád gondolok, de már nem vagyok csalódott és szomorú. Boldog vagyok, hogy megismerhettelek, hogy szerethettelek. Azóta lett egy barátom, aki már a vőlegényem. Nagyon szeretem. Őszintén. De nem olyan érzés vele lenni mint veled. Néha amikor egyedül vagyok, még mindig belegondolok 'mi lett volna ha.....' .

IF: FTISLAND- I hope hunsub

Solitude

Hiába telt el azóta öt év. Még mindig rémálmaim vannak miatta. Van, hogy este arra ébredek, hogy az
Ő arcát látom magam előtt ahogy véresen fekszik az úttesten. Miattam. Miattam halt meg. Az Ő elmondása 
szerint az idő visszament a múltba, pont a baleset előtre. Ö nem akarta, hogy elmenjek arra az előadásra,
mert akkor meghalok. Nem hittem neki. Azt hittem, hogy csak egy flúgos aki szórakozik velem. Ezért elmentem. 
Amikor a zebrán mentem át, dudálást hallottam mögülem,hátrafordultam és megláttam Őt a földön. A véres és
élettelen arca belém égett. Miattam halt meg. A halála pillanatában jöttem rá,hogy tényleg ismertem, sőt szerettem. Emlékszem a saját halálomra! Öt év telt el és nem bírtam túltenni magam rajta. Azóta is keresem a módját, hogy visszahozhassam ahogy Ő engem. De nem találtam semmit. Nem tudom, hogy miért kellett visszajönnöm. Nem is értem. Belebolondulok az elmúlt megpróbáltatások emlékébe. A halálába, a rémálmokba, az eredménytelen öt évnyi kutatásba. Egyszerűen nem bírom. A halála hatodik évfordulójának éjszakáján, megtettem amit már rég meg kellett volna tennem. Így újra találkozhatok Vele. Most már úgy, hogy emlékszem is rá, minden közös pillanatra. A bátorságomat összeszedve, leléptem a járdáról, rá az úttestre. Utoljára egy kamion fényszóróit láttam, és hallottam ahogy rám dudál. De én már csak arra tudtam gondolni, hogy végre találkozhatunk. És ekkor elsötétült minden. Többé nem nyitottam ki a szemem, és az örök sötétségben elvesztem.

Ihlet forrás(IF): FTISLAND- Severely hunsub